Sunday, November 20, 2016

Miranda után elhagytuk a partot, a következő állomásunk a Pureora-erdő volt. Ez Új-Zéland egyik legvadabb állapotban megmaradt erdeje, nagyon elhagyatott terület. Néhány éve egy helyi madarász letért az ösvényről, teljesen eltévedt, 1 hét múlva találták meg a holttestét. Úgyhogy mi inkább maradtunk az ösvényeken.



















Örvös legyezőfarok















Tarka cinegelégykapó

A következő két éjszakát a "Miranda Shorebird Center"-ben töltöttük. A Thames-öböl partján lévő partimadár-központ híres a nagy számban itt telelő partimadarakról (kis goda, sarki partfutó, ferdecsőrű lile). Egy délutáni és egy reggeli dagályt vártunk itt meg, hihetetlen élményben részesülve, a gyülekező partimadarakat figyelve.

Miranda Shorebird Center













Partimadártömeg hajnalban

























Kavargó kis goda, sarki partfutó és ferdecsőrű lile csapat











Kis godák, és endemikus maori csigaforgatók csapata













Kis godák, sarki partfutók, és egy ferdecsőrű lile

 












Fehérfejű és fekete gólyatöcs hibridje












Az egyik legjobb új-zélandi endemikus madár: a ferdecsőrű lile (a világ egyetlen olyan madárfaja, melynek oldalra ferdül a csőre)












 Királykanalasgémek csapata












Pompás királylepke
 

Saturday, November 19, 2016

A következő két napon az Auckland közelében található Tiritiri Matangi szigeten töltöttük. Ezen a szigeten az eredeti növényzetet helyreállították, a rágcsálókat és egyéb kártevőket kiirtották, és több, kritikus helyzetben lévő madárfajt telepítettek be. Az egyik legjobb hely ezen fajoknak a megfigyelésére.

Auckland













Tiritiri Matangi sziget kikötője





























 












 Fészken ülő új-zélandi lile. Sajnos a fészekaljat másnapra elmosta a dagály.















Változatos csigaforgatók (fekete színváltozat).














Öves maorimadarak és csengőmadarak az etetőn.
















Öves maorimadár hímje.












Kokakó. Egy ritka és nagyon különleges endemikus madárfaj. Az énekesmadarak közül a leghosszabb, 30 perces énekkel tűnik ki. Szinte teljesen röpképtelen, szárnyait leginkább csak siklásokra használja.











Fehérfejű maoriposzáta.














Tuik az etetőn.












Egy endemikus, ritka récefaj (Brown Teal).
Egy másik nagyon érdekes endemikus faj, melyet Tawhanaruiban láttunk először, a North Island Saddleback (nyergesmadár). A 20. század elejére majdnem kipusztult, egyetlen szigeten maradt fenn. Azóta több, kártevőmentesített területre telepítették át őket, és szerencsére az állomány növekszik. A déli-szigeti alfajt már külön fajként kezelik, az első napon a déli szigeten, a Blumine-szigeten azt is sikerült megfigyelnünk.
Északi-szigeti nyergesmadár öreg példánya.











Fiatal és öreg példány.










Déli-szigeti nyergesmadár öreg példánya.  Szinte megkülönböztethetetlen az északi fajtól.















Déli-szigeti nyergesmadár fiatal példánya. Fiatal tollazatban azonban teljesen más, mint az északi fiatalja.
A harmadik napra hajózás volt betervezve a Hauraki-öbölben, de a délutánra érkező rossz idő miatt elmaradt. Helyette meglátogattuk a közeli Tawhanarui Rezervátumot. Új-Zélandon a legnagyobb problémát a betelepített kártevők (patkányok, egerek, hermelinek, görények, oposszumok, házimacskák) okozzák. Számos madárfajt már a kipusztulás szélére sodortak, megmentésükre kártevőmentes, védett övezeteket hoznak létre. A takahét, a kék-fu hatalmas, röpképtelen rokonát sokáig kipusztultnak hitték, de 1948-ban újra fölfedezték a déli szigeten. Jelenleg 300 példány a világállománya, számos madarat áthelyeztek ilyen védett területekre. Minden egyes példányt műholdas nyomkövetővel láttak el.



Sunday, November 06, 2016



 Egy barátom meghívására Új-Zélandon madarásztam 3 hétig. Festeni nem sok időm volt, de 10000-nél több fotót készítettem, a következő hetekben ezekből töltöm föl a legjobbakat.
36 órás repülőút után érkeztünk meg Auckland-be. Egyből fölvettük a bérelt autót, és 4 órás utazás után érkeztünk meg az első célpontunkba, Kerikeribe. Itt találkoztunk a Davies házaspárral, akik egyből kivittek minket kivizni. Abszolút nem voltam tisztában, hogy mennyire nehéz kivit látni, a túra hátralevő részén egyszer sikerült még hallanunk egy másik fajt. Bár az esélyeink az erős holdfény miatt elvileg rosszak voltak, mégis sikerült 5 példányt megfigyelnünk, és többet hallanunk. Kialvatlanságunk ellenére hajnali 2-ig voltunk kint.

Északi-szigeti barna kiwi.













Elemlámpa fényénél sikerült fotózni a madarakat.












Kakukkbagoly, Új-Zéland egyetlen őshonos bagolyfaja, szintén elemlámpa fényénél.












Másnap találtunk egy nappalozó kakukkbaglyot is.













Másnap még mindig Kerikeri körül madarásztunk Carol-lal. Néhány elég nehezen megfigyelhető fajt is megmutatott nekünk.
Északi-szigeti cinegelégykapó fiatal példánya.













Tengerpart Kerikeri környékén.

















Új-zélandi lile, 2000-2500 példányos állományú, endemikus partimadárfaj. A déli szigetről már majdnem kipusztult.












Új-zélandi pityer, a szintén endemikus lilével a képen.












Páfrányposzáta, egy bujkáló endemikus faj.












Keleti zátonykócsag, jellegzetes halászat közben.













Óriás gyümölcsgalamb, a sziget endemikus galambfaja.

Sunday, May 17, 2015

Tso Karból egy nappal hamarabb visszajöttünk, félve, hogy a havazás miatt fönt ragadhatunk. Pótprogramként fölmentünk a Lehtől 80 km-re található Ulley faluba.

Leh környékén is havazott. Kicsit aggódtunk a felhős idő miatt, mert a rossz látási viszonyok miatt könnyen törlik a repülőjáratokat.













Ahol a Zanskar folyó belefolyik az Indusba.































Táj Ulley falu közelében.













Ladakhi Urial.













Ázsiai kőszáli kecskék. Ezért a fajért jöttünk ide Ulley faluba.













 Kőszáli kecske szarvak egy házon Ulley faluban.














Tso karban kétszer maradtam le farkasról. Az elsőt a mögöttem lévő autóból látták, a második pedig néhány száz méterre ment el a háztól, amiben aludtam. Mire fölkeltettek, már továbbállt. Éppen ezért volt hatalmas élmény számomra, hogy a legutolsó napon, Ulley faluból sikerült egy, a szomszéd hegyoldalban pihenő állatot megfigyelnünk. Életem első farkasából egy percet nem akartam elmulasztani, így az ebédemet is a teleszkóp mellett állva, tálcáról fogyasztottam el.












Liker kolostor.













A kolostorba menő asszonyok közül fölvettünk annyit, amennyi csak fölfért az autónkra. 














Liker kolostor.













Imaterem













A szerzetes, aki körbekalauzolt bennünket a kolostorban.












Búcsú.