Thursday, November 17, 2011

A Bharal (kék vadjuh) kosok ebben az időszakban még a nőstényektől, fiataloktól külön, általában nagyobb magasságokban tartózkodnak, így különösen örültünk ennek a szép példánynak, melyet az utolsó napok egyikén sikerült viszonylag közelről megfigyelnünk:


Monday, November 14, 2011

Vezetőnk, Dorjay Stanzin az én teleszkópomat használta párduckeresésre, így nekem maradt időm tájakat, sziklákat festeni:

Kilátás a Tarboung-völgyből:


Sunday, November 13, 2011

Nagyon sikeres volt a túránk, sokkal jobb párducmozgás volt a területen, mint 2 évvel ezelőtt. 10 nap alatt kétszer láttunk hópárducot. Egy nappal maradtunk le egy anyáról és két felnőtt kölykéről, melyet egy francia csoport figyelt meg (ők így 11 nap alatt háromszor láttak, összesen 5 párducot).
Ez a november 5-én megfigyelt állat:


Körülbelül 1,5 órán keresztül tudtuk figyelni, ezalatt csak fotóztam, és követtem, majd miután eltűnt, emlékezetből próbáltam papírra dobni néhány vázlatot (ami sajnos nem ugyanaz, mint amikor előttem van a modell):


4000 méteren vezetőnkkel, Dorjay Stanzinnal, és ír festő kollégámmal, Robert Vaughan-nal (mögöttünk az a hegyoldal látszik, ahol a párducot megfigyeltük):

Saturday, November 12, 2011

Hazatértem a második hópárducos tanulmányutamról Ladakhból. Kivételeses szerencsés utunk volt, a következő napokban közzéteszem a fotóimat és vázlataimat.
Friss hópárducnyomok (lábnyom, kaparás, illatanyaggal megjelölt szikla, és szőrszálak):

Kilátás a hotelszobámból az utolsó nap reggelén Lehben: